A klímával való fűtés egyre népszerűbb alternatívává kezd válni, hiszen a hagyomány fűtési módszerekkel szemben rengeteg előnnyel bír. Írásomban röviden bemutatom a hűtő-fűtő klímák alkalmazásánál felmerülő pozitívumokat és negatívumokat.
Eredetileg humoros szarkazmussal akartam indítani ezt a felsorolást, azonban a híreket böngészve nem lenne helyénvaló. Sajnos még mindig előfordulnak a fűtési rendszerekkel kapcsolatos balesetek, amelyek súlyos, akár halálos kimenetelűek. Gázszivárgásból származó lakástűz, robbanás, szén-monoxid… A klímaberendezés által biztosított fűtés szerencsére jóval kevesebb veszélyforrással bír.
A készülék által használt hűtőközeg felhasználóbarát, nem toxikus, ráadásul az elmúlt évtizedekben fejlődő technológia már a környezetre nézve sem annyira veszélyes, mint a régen alkalmazott freon-változatok. A klímaberendezés okozhat ugyan egészségkárosodást, de ez az üzemeltetői felelősségek elhanyagolása miatt történhet meg; bővebben a következő alcím alatt írok erről.
A klímával való fűtés mellett szól az is, hogy két rendszert kap meg egyben a telepítéssel. A standard fűtési rendszerekkel szemben a “sebesség” is a klímafűtés előnyének számít: maga a klímaszerelés folyamata általában néhány óráig tart, és bár részét képezi például a falfúrás, viszonylag egyszerűen kivitelezhető. Természetesen ez mindig az ingatlantól és az adott helyzettől függ, konkrétumokat csak egy alapos előzetes felmérést követően lehet tudni. A légkondik általában gyorsabban melegítik fel a lakást is, mint a klasszikus rendszerek.
Felsorolásom végére maradt a döntő érv, az a gazdaságosság kérdése. Ez függ
A gazdaságosság itt is felmerül. Gyárilag megadják, hogy mi az a legalacsonyabb hőmérséklet, amin a klíma még képes a hatékony fűtésre; ha viszont a hőmérséklet ez alá csökken, megnő a fogyasztása. Sajnos az időjárás kiszámíthatatlansága sokat ronthat az elméleti számokon… vagy akár a rendszer működésén is. Sajnos ehhez a fűtés típushoz áram kell, anélkül nem üzemeltethető.
Az utolsó negatívum szintén kapcsolódik az egészséghez. A hagyományos fűtésnek nincs zaja, a klímaberendezésnek viszont van: működés közben zúg a beltéri egység, rossz helyre helyezve pedig a kültéri egység is zajonghat például leolvasztás közben. Erre érdemes ügyelni, sok rossz éjszakát, fejfájást okozhat, ha erre érzékeny vagy.
Ezek az érvek szólnak a klímával való fűtés mellett
Eredetileg humoros szarkazmussal akartam indítani ezt a felsorolást, azonban a híreket böngészve nem lenne helyénvaló. Sajnos még mindig előfordulnak a fűtési rendszerekkel kapcsolatos balesetek, amelyek súlyos, akár halálos kimenetelűek. Gázszivárgásból származó lakástűz, robbanás, szén-monoxid… A klímaberendezés által biztosított fűtés szerencsére jóval kevesebb veszélyforrással bír.
A készülék által használt hűtőközeg felhasználóbarát, nem toxikus, ráadásul az elmúlt évtizedekben fejlődő technológia már a környezetre nézve sem annyira veszélyes, mint a régen alkalmazott freon-változatok. A klímaberendezés okozhat ugyan egészségkárosodást, de ez az üzemeltetői felelősségek elhanyagolása miatt történhet meg; bővebben a következő alcím alatt írok erről.
A klímával való fűtés mellett szól az is, hogy két rendszert kap meg egyben a telepítéssel. A standard fűtési rendszerekkel szemben a “sebesség” is a klímafűtés előnyének számít: maga a klímaszerelés folyamata általában néhány óráig tart, és bár részét képezi például a falfúrás, viszonylag egyszerűen kivitelezhető. Természetesen ez mindig az ingatlantól és az adott helyzettől függ, konkrétumokat csak egy alapos előzetes felmérést követően lehet tudni. A légkondik általában gyorsabban melegítik fel a lakást is, mint a klasszikus rendszerek.
Felsorolásom végére maradt a döntő érv, az a gazdaságosság kérdése. Ez függ
- a készülék SCOP / COP értékétől,
- teljesítményétől,
- az energiaosztálytól,
- a gyárilag legalacsonyabb hőmérséklettől, amin még még képes a gazdaságos fűtésre,
- az időjárástól,
- a nyílászárók, a fal és a tető szigetelésétől,
- az ingatlan elhelyezkedésétől (Nap felszíne vs Plútó hűvösebb része).
Ellenérvek a témában
A legfontosabb ellenérvként az egészség kérdését kell felhoznom: megfelelő karbantartás nélkül a klímaberendezés kórokozókat juttathat a légtérbe. Ennek az az oka, hogy a hűtő funkció használata közben a levegőből lecsapódó víz felgyülemlik a beltéri egység felületén, itt pedig megtelepedhetnek a káros baktériumok vagy mindannyiunk közös ellensége, a penészgomba. A beltéri és kültéri egység tisztítását évente legalább egyszer, vagy két szezonban is használt készülékek esetében kétszer el kell végeztetni egy klímaszerelővel és akkor nem lesz gond.A gazdaságosság itt is felmerül. Gyárilag megadják, hogy mi az a legalacsonyabb hőmérséklet, amin a klíma még képes a hatékony fűtésre; ha viszont a hőmérséklet ez alá csökken, megnő a fogyasztása. Sajnos az időjárás kiszámíthatatlansága sokat ronthat az elméleti számokon… vagy akár a rendszer működésén is. Sajnos ehhez a fűtés típushoz áram kell, anélkül nem üzemeltethető.
Az utolsó negatívum szintén kapcsolódik az egészséghez. A hagyományos fűtésnek nincs zaja, a klímaberendezésnek viszont van: működés közben zúg a beltéri egység, rossz helyre helyezve pedig a kültéri egység is zajonghat például leolvasztás közben. Erre érdemes ügyelni, sok rossz éjszakát, fejfájást okozhat, ha erre érzékeny vagy.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése